Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével

Világ

Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével – jelentette be csütörtökön Jon Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója, megerősítve a már júliusban felröppent híreket.

A 60 éves színésznő vezető producerként is részt vesz a munkálatokban – számolt be róla a Deadline című filmes portál. A produkciót Jonathan Levine (Eleven testek) és Gillian Bohrer rendezi. A forgatókönyvet a Két lépés távolság és A gyászoló asszony átka című mozikat jegyző páros, Mikki Daughtry és Tobias Iaconis írja.

Az 1987-es Dirty Dancing – Piszkos tánc című filmklasszikus mindössze 5 millió dollárból (1,4 milliárd forint) készült és 218 millió dollár bevételt hozott világszerte. Az 1963 nyarán, egy luxus nyaralóhelyen játszódó történetben a 17 éves Baby (Grey) beleszeret tánctanárába (Patrick Swayze), ám a lány szülei nem nézik jó szemmel kettejük kapcsolatát.

A filmben elhangzó (I’ve Had) The Time of My Life című szám a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat és Golden Globe-díjat is elnyerte, a két főszereplőt pedig Golden Globe-díjra jelölték alakításukért.

A Lionsgate 2004-ben elkészített a folytatást Dirty Dancing – Piszkos tánc 2. címmel. A mozi azonban nem aratott nagy sikert.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.