Hazánkban 30-40 ezer ember – főként tinédzser és fiatal nő – szenved evészavarban. Az anorexiások 8%-a a betegség kezdete után 10 évvel már nem él.
– Mivel az elhízott gyermekeket társaik már az óvodában és az általános iskolában is kiközösítik, illetve csúfolják, ezért a fogyás egyre fiatalabb korban válik kulcsfontosságúvá. Emiatt az evészavarok is világszerte egyre korábban jelentkeznek. Már 11-12 éveseknél is előfordulnak a túlzásba vitt koplalás és a súlycsökkentés még kockázatosabb, egyéb módszerei – ismerteti Szabó Pál, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi docense.
Az evészavar fiatal korban kezdődő, nehezen gyógyítható, több testi szövődménnyel és egyéb pszichiátriai betegséggel is járó, időnként életveszélyes állapot. Középpontjában a táplálékfelvétel és a testsúly rendellenessége, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedéses és pszichológiai tünetek állnak. Egyik legismertebb formája az anorexia nervosa, melynek fő jellemzője az alacsony testsúly (legalább 15%-kal kevesebb az elvárthoz képest), a menstruáció elmaradása, testképzavar, drasztikus koplalás, vízhajtás, hashajtás, diéta vagy fokozott testedzés a testsúly csökkentésére.
Másik gyakori fajtája a bulimia nervosa, melynek hazai kutatása a Debreceni Egyetemről indult. Ennek elsődleges ismérve a nagyon intenzív, kontroll nélküli falási roham: rövid időn belül nagy mennyiségű táplálék elfogyasztása. Két órán belül a megevett étel akár több ezer, tízezer kilokalória tartalmú is lehet. Ezt valamilyen testsúlycsökkentő módszer, legtöbbször önhánytatás követi.
A betegséget gyakran más pszichiátriai kórképek is kísérik. A legtöbb evészavarral küzdő ember szorong, depressziós, vagy személyiségzavara, esetleg szenvedélybetegsége is van. Emellett testi szövődmények is jellemzőek, hiszen minden testrészt érinthet a betegség: romlanak a fogak, károsodik az egész tápcsatorna a nyelőcsőtől a belekig, szívproblémák is jelentkeznek, csökkenhet az agytérfogat, ezért a szellemi teljesítőképesség is hanyatlik. Terápiája a szakember szerint azért különösen nehéz, mert az érintetteknek nincs betegségtudatuk, és nem motiváltak a gyógyulásra. Leginkább a környezetük nyomására fordulnak orvoshoz, vagy ha a testi szövődményeik, illetve a kísérő pszichiátriai betegségek már nagyon zavaróak és súlyosak. A fiatal anorexiás lányok, nők 8 százaléka veszíti életét tíz éven belül a rendkívül leromlott egészségi állapot – a falásrohamot követő gyomorrepedés, hasnyálmirigy-gyulladás vagy szívmegállás – miatt, míg sokan öngyilkosságot követnek el. Húsz évvel később pedig még rosszabb a túlélési arány: minden ötödik anorexiás meghal.
Az anorexia és a bulimia mellett az elhízásról, a falászavarról, az orthorexia nervosáról, vagyis az egészséges ételfüggőségről, a testedzésfüggőségről és ezek legújabb kezelési lehetőségeiről is szó lesz szeptember 19-20-án az V. Magyar Evészavar Kongresszuson. A kétévente rendezett tanácskozásnak első alkalommal ad otthont Debrecen, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete, a Magyar Pszichiátrai Társaság Evészavar Munkacsoportja, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája és a Magatartástudományi Intézete közös rendezésében. A hazánkból és a környező országokból érkező szakorvosok, pszichológusok, dietetikusok a konferencia két napja alatt 3 plenáris és 30 tudományos előadást hallgathatnak meg a Debreceni Egyetemen. A tanácskozáshoz kerekasztal-beszélgetések és a kezelés gyakorlati kérdéseivel foglalkozó műhelyek is kapcsolódnak.
unideb.hu