Eredeti Vizsolyi Biblia a Nagytemplomban

Kultúra

2016. június 19-én adja át ünnepélyesen Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Nagytemplom számára a Vizsolyi Biblia egyik eredeti példányát. A Károli Biblia 2015 óta tartozik a hungarikumok sorába, mint az első magyar nyelvű Szentírás.

Több mint 420 évvel ezelőtt, 1590-ben jelent meg az első teljes, magyar nyelvű biblia Vizsolyban. Károli Gáspár gönci református lelkipásztor és segítői három éven át tartó fordítómunka után kezdték meg az Ó-és Újszövetség nyomtatását, melyből mintegy 800 példány készült. Napjainkra 52 darabra csökkent a fennmaradt eredeti példányok száma, melyekből 24 országhatárainkon kívül található.

A Károli Biblia nemcsak a magyar nyelv és irodalom egyik fontos mérföldköve, hanem a református egyház számára is jelentős alkotás. A vallás ugyanis elképzelhetetlen a Szentírás megértése és komolyan vétele nélkül, éppen ezért volt óriási jelentősége annak, hogy már a 16. századtól elérhetővé vált a Biblia olvasása anyanyelvünkön.

2016. június 19-én (vasárnap) a délelőtt 10 órai istentisztelet keretén belül Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke adja át ünnepélyesen a Vizsolyi Biblia egyik eredeti példányát Vad Zsigmondnak, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség esperes-lelkipásztorának. A Biblia – amely a Debreceni Református Kollégium tulajdona – megtekinthető lesz a látogatók számára a Nagytemplom Egyháztörténeti Kiállításának részeként, valamint akár kézbe is lehet venni és belelapozni a Károli Biblia egy újabb kiadásába.