Újabb dílereket fogtak el a rendőrök

Rendőrség

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2020. július összehangolt akció keretében egy nőt és két férfit fogtak el pécsi lakásaikon, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 31 éves pécsi nő és társa, egy 34 éves enyingi férfi az elmúlt fél évben rendszeresen árult kábítószert Pécsett. A lakásukon megtartott kutatás alkalmával a nyomozók bruttó 100 gramm kábítószergyanús növényi származékot, bruttó 54 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint kábítószer gyanúját keltő tablettákat, zselés anyagot, valamint közel félmillió forint készpénzt találtak és foglaltak le. A férfit és a nőt előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ellenük kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 33 éves pécsi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A gyanú szerint a férfi korábban marihuánát adott el a 31 éves nőnek, majd ő azt továbbértékesítette. A rendőrök kutatást tartottak a lakásán, amely során bruttó 52 gramm kábítószergyanús növényi származékot, kábítószer gyanúját keltő tablettákat és egy digitális mérleget foglaltak le. Ellene kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a főkapitányság.

A két férfit, valamint a nőt a rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök szintén gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 és egy 18 éves pécsi férfit, akik július 2-án drogot vásároltak a nő lakásán. A fiatalokkal szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt THC-ra pozitív eredményt mutatott, ruházatuk átvizsgálása során pedig megtalálták, majd lefoglalták a vásárolt kábítószert a nyomozók. Ellenük kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás.