Baumann Péter

Hősi halottá nyilvánítanák a megölt körzeti megbízottat

Rendőrség

A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Késsel támadtak rendőrökre Budapesten, egyikük meghalt

Gál Kristóf elmondta, hogy együttérzésükről biztosítják kollégájuk hozzátartozóit.

Csütörtök este tíz óra után többen is bejelentést tettek a rendőrségen, hogy a főváros XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy lakó egy másikra próbálja rátörni az ajtót.

Az elmúlt években kialakított szigorú protokoll szerint több rendőri egység is elindult a helyszínre, az egyik a sértettel vette fel a kapcsolatot, míg a másik, egy három rendőrből álló csoport a támadó elszámoltatását, elfogását kezdte meg – közölte a szóvivő.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült. Ott az egyik járőr figyelmeztetőlövést követően lábon lőtte őt, majd elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, valamint a támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.

ORFK: kitűzték a fekete lobogókat a rendőrségi épületekre

Fotó: Mécsesek égnek Baumann Péter főtörzsőrmester emlékére a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztató helyszínén 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán