Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott a pécsi madame

Rendőrség

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen U. M. elsőrendű vádlottat négy rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés bűntette és öt rendbeli folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette miatt – halmazati büntetésül – kettő év börtönre, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, és 760.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 400.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. V. T. J. másodrendű vádlottat négy rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés bűntette miatt egy év hat hónap börtönre, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, és 280.000 forint pénzbüntetésre ítélte. H. G. harmadrendű vádlottat épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt 1.400.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az első- és másodrendű vádlottak egymás tevékenységéről tudva közösen, míg a harmadrendű vádlott önállóan az alábbi bűncselekményeket követték el:

Az elsőrendű vádlott nő a vád tárgyává tett bűncselekmény elkövetését megelőzően egy pécsi szórakozóhelyet üzemeltetett, amit a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet következtében 2021. március elején ideiglenesen be kellett zárnia, ezért megélhetésének biztosítása végett elhatározta, hogy az ismeretségi körébe tartozó, prostituáltként dolgozó nőket fog szexuális cselekmény végzése céljából kiközvetíteni az őt telefonon megkereső férfiaknak. A másodrendű vádlott férfi korábban taxisofőrként dolgozott, így ismerte meg az elsőrendű vádlottat.

2021. március 1. és 2021. szeptember 29. napja közötti időben több alkalommal az elsőrendű vádlott különböző férfiaknak közvetített ki prostituáltakat szexuális cselekmény végzése céljából. A férfiak telefonon vették fel a kapcsolatot az elsőrendű vádlott nővel, aki ezt követően a másodrendű vádlott férfit bízta meg a prostituált nők megadott címekre történő kiszállításával. A másodrendű vádlott a fuvardíjat vagy az elsőrendű vádlottól, vagy a prostituáltat megrendelő személyektől vette át. Ezen kívül több alkalommal a másodrendű vádlott vette át a prostituáltak által nyújtott szexuális szolgáltatásért kapott teljes összeget a megrendelőtől, amit ezt követően átadott az elsőrendű vádlottnak.

A fenti időszakban az is előfordult több alkalommal, hogy az elsőrendű vádlott nem a másodrendű vádlottal fuvaroztatta a prostituáltakat a megrendelőkhöz, hanem megkereste az egyik, ismeretségi körébe tartozó, prostitúciós tevékenységet folytató személyt, majd közölte vele, hogy mikorra és hova kell elmenni, illetve mikorra küldi hozzá a megrendelőt.

2021. április végén az elsőrendű vádlott ismételten kinyitotta az általa üzemeltetett bárt, ahova az éjszakánként szórakozni érkező férfiak 20.000-30.000 forintért a bárban táncoló prostituáltakkal bementek a bárban lévő irodahelyiségbe, ahol szexuális cselekményt végeztek, majd a szexuális cselekményt követően a férfiak a fenti összegű készpénzt átadták az elsőrendű vádlottnak, aki annak egy részét odaadta a prostituáltaknak.

Az elsőrendű vádlottnak a bűncselekmények elkövetéséből havonta legalább 100.000 forint, összesen legalább 700.000 forintot bevétele származott. A nyomozás során azt nem lehetett megállapítani, hogy a másodrendű vádlott a bűncselekmények elkövetéséből mekkora bevételre tett szert. Az első- és másodrendű vádlottak a bűncselekmények elkövetése során rendszeres haszonszerzésre törekedtek.

Az elsőrendű vádlott nő által szexuális cselekmény végzésére közvetített prostituáltak közül három személynek 2021. március elején felmondták a lakásbérleti szerződését, ezért az elsőrendű vádlottnak szüksége volt egy olyan helyiségre, ahol a nők tovább tudják folytatni a prostitúciós tevékenységüket. 2021. március 12. napját megelőzően, de közelebbről meg nem határozható napon megkereste a harmadrendű vádlott férfit, aki egy pécsi hotel ügyvezetője volt, és közölte vele, hogy a hozzá tartozó prostituáltaknak szexuális cselekmény végzése céljából szeretne kibérelni több szobát a szállodában. A harmadrendű vádlott a kérést teljesítette, és 2021. március elejétől 2021. május 1. napjáig állandó jelleggel kettő szobát tartott fenn, szükség esetén pedig további szobákat is biztosított a szexuális cselekményt végző prostituáltaknak, szobánként napi 10.000 forintért.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be az első- és harmadrendű vádlottak vonatkozásában súlyosításért, továbbá a harmadrendű vádlott fellebbezést terjesztett elő a büntetése enyhítése végett.