Négy év börtönre ítélték kollégája megerőszakolása miatt az Európai Bizottság egy volt tisztségviselőjét

Világ

Négyéves börtönbüntetésre ítélte egy belga bíróság beosztottja megerőszakolása miatt az Európai Bizottság egyik volt magas rangú tisztségviselőjét – jelentette szerdán a brüsszeli sajtó.

A hatóságok tájékoztatása szerint az észt Margus Rahuoja nagyjából húsz évvel fiatalabb kollégáját erőszakolta meg 2015-ben egy bulin, amelyet lánya születésének alkalmából rendezett.

A vádlott állítása szerint nem történt erőszak, a szexuális együttlét kölcsönös beleegyezésen alapult, de az ügyben eljáró bíró úgy vélekedett, hogy a tények nem erre mutatnak.

A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy az áldozat az elkövető beosztottja volt, és a négy év szabadságvesztés mellett több mint 30 ezer euró kártérítést is megítélt.

Az elítélt ügyvédje arról számolt be, hogy fellebbezni fognak.

Margus Rahuoja az Európai Bizottság mobilitáspolitikai és közlekedési főigazgatóságán dolgozott igazgatóként.
A brüsszeli testület szóvivője a Politico brüsszeli hírportál megkeresésére elmondta, hogy az igazgatót az első bejelentés után azonnal felfüggesztették posztjáról, és belső eljárást kezdeményeztek.